2013. április 13., szombat

Az első igazi tavaszi kutyázás :)


Annyira annyira jó volt végre igazi melegben és napsütésben kutyázni :) Tegnap érkeztek meg a svájci rokonaink, így Dius és Viki is kijött velem a kutyasuliba. Reggel jött elém Tibi és Timi is, így megint egy kisebb csapatban indultunk a kutyasuliba.

Mikor odaértünk kicsit lemozgattuk a blökiket, játszottunk velük, majd elkezdtük a munkát.
Először Tibi kezdett Zsófival dolgozni. Gyakorolták az alapokat, láb mellett haladást, ültetést, fektetést, helyben maradást, behívást.

 Tibi már egész ügyes a feladatokban, de a kezét még mindig magasra tartja néha ami kívülről csúnyán néz ki, de majd dolgozunk rajta hogy minél szebb látványt nyújtson a közös munkájuk :)

Zsófival gyakorolt utána a 6 éves unokahúgom Viki is. Ő végig gyakorolta Zsófival a trükköket, nagyon kis ügyes volt Viki is, bár néha bátortalan volt, és nem tudta mit mondjon mit mutasson a kutyának, de igazából szinte első igazi kutyázása volt, szóval ennyi idős kora ellenére szuperügyes volt :)

Majd jött Dius is, aki még csak 10éves de szépen rá tudta venni Zsófit hogy megcsinálja neki amit kér tőle.Kicsit még ő is bizonytalan volt, nem tudta, hogy mit várhat Zsófitól, de miután egyszer sikerült valamit ügyesen megcsinálniuk akkor belelkesült és egyre nagyobb kedvvel dolgozott vele.

Timi Csipesszel gyakorolt, kicsit az alapokat és a trükköket gyakorolták.
Majd Csipesszel én is gyakoroltam hogy minden jól is rögzüljön nála.

A gyerekek átvitték a kutyákat az "A" akadályra és a karika akadályra is. Nagyon élvezték a szlalomozást is velük. :)

Ami a legjobban tetszett a kicsiknek mikor a kutyák engem kerültek meg az ő parancsukra :)

Persze Zsófival gyakoroltuk a "lelövést" is, ami még nem az igazi mert a fejét még nem teszi le, de legalább már a farkát nem csóválja közben :)

A jövőhéten nagyon el lesznek kényesztetve a kutyák mert itt lesz Viki és Dius akik szét fogják őket simogatni és szeretgetni, szóval lesz bajom a későbbiekben miután újra egyedül maradok a kutyákkal :)