Kreativitás, improvizáció, terápia....

Hát igen, nem könnyű szakma ez a miénk. Ha valaki egy kutyás foglalkozást akar összerakni sok mindent szem előtt kell hogy tartson. Először is a gyerekek életkorát, a csoport összetételt, a csoport létszámot, a helyszínt, a kutya fáradtsági szintjét, a saját maga fáradtsági szintjét, az időkorlátokat, az eszközök lehetőségét stb stb stb.... Ugye?!! Nem úgy van hogy csak beesünk az ajtón pórázon egy kutyával és na uccu terápiázzunk....
Nekem szerencsém van, lassan a 3. kutyusom is levizsgázik és így bátrabban vállalhatok több munkát nem fog egyik sem teljesen elfáradni tudom velük váltva csinálni a foglalkozásokat stb.
Általában előre eldöntöm, hogy melyik kutyámat viszem az oviba, de van hogy hazaérek és látom, hogy akit magammal vinnék fáradt, vagy "hagyjál békén" hangulatban van, akkor másikat viszek.
Mikor odaérek az oviba, tele táskával, eszközökkel, akkor is lehet hogy változtatnom kell a programon, mert sokan hiányoznak, vagy a gyerekek is aznap nyűgösek, vagy fel vannak pörögve, akkor nem játszhatunk olyat, amibe egyszerre csak 1-2 vesz részt mert akkor a többi úgysem ül a helyén, szóval minden abban a pillanatban dől el, hogy beérek a oviba és találkozom a gyerekekkel :)

A bemutatók még nehezebbek. Hetente tartunk bemutatókat, így hál isten már hozzá vagyok én is és a vizslák is szokva. Azt is megszoktam hogy egyik kezembe mikrofon, másikba jutifalat, a kutyát irányítom plusz a gyerekekkel beszélek és a mikrofonba mondom a közönségnek h mit miért csinálunk :)
De nehéz ezekre is felkészülni, nem tudom sose hogy milyen korosztály lesz, hányan lesznek, milyen területen leszünk stb. Volt már hogy egy svédasztalnyi rántott hús és hideg tál mellett kellett dolgoznunk, én akkor diétáztam, a kutyám meg éhes volt :) izgi volt :) de meg kellett oldani :)
Most pénteken is Mariann megkérdezte bemutató előtt 2 perccel, hogy mit fogunk csinálni, és azt mondtam hogy nem tudom :) folyamatosan figyelem a közönséget, a gyerekeket, hogy milyen reakciói vannak a különböző dolgokra, és az alapján választok gyorsan valamit :) Ehhez már hozzá vagyok szokva, az improvizáció a mindennapok részévé vált, és ezt szeretem de nagyon elfáradok benne :)

Megvan a legújabb áttöréééééééééééééés :) Boldogsáááág :)

A mai nap szinte ujjongva jötte ki az oviból. Úgy el akartam mondani az egész világnak, hogy megvaaan a legújabb áttörés a gyerkőcöknél. Pontosabban egy bizonyos gyerkőcnél.
Van egy kislánykám az oviba, akinek az anyukájával nagyon jó viszonyba vagyok, így ennek hála sok belső infót kaptam a gyermekről, hogy mi a panaszuk és hogy miben szeretnék a segítségemet kérni.
A kislány elektív mutizmus tüneteit produkálja. Az oviban eleinte nem beszélt senkivel, majd egyre kezd megnyílni, már a társaival beszél, és óvónénikkel is hallottam már. Velem még csak 1-2 szót beszélt. De mi heti fél órát találkozunk. Hospitalizáció miatt alakult ki nála a probléma, kórházban volt egy ideig, utána alakult ki nála ez a dolog.
Hozzám is jár már kb 3-4 hónapja kutyázni. Eddig nem állt be a játékba, Én persze hűségesen neki is adtam mindig farkincát faroklopóba, őt is elkapja Csipesz. Adok neki is kölesgolyót, eleinte még le is lökte magáról, de most.... most minden megváltozott, amitől kibújok a bőrömből. :) Próbáltam nem elsírni magam örömömben a gyerekeknél, mert az ilyen nagy áttörések, amikor látom hogy falak omlanak le a gyerekekben mindig meghat....
Nos tehát, ma a kislány elhozta a plüss kutyusát az oviba. Mikor a köszönés volt megmutatta nekem :) Utána ha kérdeztem tőle valamit, a kutyusa beszélt hozzám. A plüss kutyus bólogatott amikor vele beszélgettem. Hú már ez is nagy lépés volt :)
Majd elkezdtünk játsznai, és valahogy valami szikra jött a fejembe és megkérdeztem a kislányt, hogy csinálunk-e az ő kutyusából is terápiás kutyát.... Bólogatott, úgyhogy felcsillant a szemem :) Sünis játék következett, mondtam neki, hogy a kutyusával csinálja azt mint amit Csipesz, hogy odamegy a kis "sünikhez" beleszagul a fülökbe, megszuszogja őket. Ééééééés megcsináltáááááák :)  El se hiszem, most volt az első alkalaom az ELSŐŐ amikor felállt velünk játszani. Úr isten én azt se tudtam mit mondjak mit ne mondjak. Leesett az állam :)
A következő játék a Mit csinál a két kezem mondóka volt. Adtam a kislány kezébe jutifalatot, hogy álljon be a kutyusával, rajta is lehessen a mondókát mutogatni, és adjon neki falatot, amikor a kutyusa szépen figyel. A többi gyerkőcöt is imádtam és nagyon büszke voltam rájuk, hogy észrevették a dolgot és a segítségemre voltak. Ők is simogatták a kislány plüss kutyusát, mutogatták rajta is a mondókát, ő pedig jutalmazta, ahogy én Csipeszt.
A végén az ő kezébe is adtam jutifalatot, hogy adja oda a gyerekeknek, így most 2 kutyustól kell falattal és simivel búcsúzni :) ÉS annyira cukik voltak a csoport tagok hogy ugyanúgy búcsúztak a plüss kutyustól mint Csiputól... :)
Jó tudom ovisok, ők még szerepjátékot játszanak, így nekik könnyű volt, de mondhatták vna azt is h csak Csipesszel játszanak, de nem, partnerek voltak. Szerintem annyira látták rajtam hogy mennyire fel vagyok villanyozva :)

Nos úgy gondolom ezt a mai napot már nem ronthatja el semmi. Így még jobban várom a jövő szerdát. :) Hogy már apró lépésekbe haladva de hátha beáll Csipesszel is játszani és megnyílik nekem is, és beszél majd az órán :) Nagyon várom azt, hogy mikor fog ő is hangosan nevetni a többiekkel :)

Hogyan lettem "kutyaszitter" :)

Kutyaszitter, furcsa szó, de szerintem mindenki tudja, hogy mit is jelent.... Kutyusokra vigyázok ideiglenesen :)
Körülbelül egy éve kezdődött az egész, mikor az egyik kutyaoviba járó gazdi megkérdezte, hogy nem-e vigyáznék a kis labradorjára egy hétvégére, mert el kell utaznia, és biztos kezekben szeretné tudni az ebet.

Gondolkodtam, egyeztettem és végül belevágtam. Emma volt az első olyan kutyus, aki úgymond idegenként volt nálunk gazda nélkül. Persze Mariann barátnőm Maja westije akkoriban sűrűn volt nálam, mert őt hordtam magammal a habilitációs kutyakiképzői suliba Szegedre, mert ő elfért az ölemben a reggeli tömött buszon és nem léptek rá, ahogy sajnos a vizslákra sok esetben....De Maja más volt, őt ezer éve ismerem, ő is engem, de mondjuk elképesztett az is, hogy mikor magammal vittem Szegedre senki nem hitte el, hogy nem az én kutyám, mert úgy figyelt rám, hogy a teljse összhang látszott rajtunk :)

Nos Emma, ő akkor még olyan 4hónapos körüli lehetett. Akkor volt a Szarvasi Kutyasulinak a nyílt napja, ahova szerettünk volna átmenni a többiekkel, mert nagyon jó barátságba lettünk az ottani kutyásokkal. Gondolkodtunk mit tegyünk, nem akartam Emmát itthon hagyni, rémképzeteim voltak, hogy véletlen kiszökik vagy valami lesz vele, stb, szóval inkább magunkkal vittük :) Így lettünk mi nem átlagos kutyaszitterek. Általába, ha valaki beadja kutyáját egy panzióba, akkor az kap enni, kicsit játszanak vele de úgy kb ennyi (tisztelet a kivételnek, én eddig ilyenekről hallottam csak). Szóval hogy miért is lettünk mi mások? Párommal már tökélyére fejlesztettük ezt a kutyamegőrző dolgot, és csapatmunkaként fogjuk fel. Ha én nem vagyok otthon, ő vigyáz a kutyusokra, vagy fordítva. És természetesen ha megyünk valahova, például bemutatóra, vagy kirándulni akkor azok a kutyusok is jönnek velünk, hisz akkor ők falkatagok. És bátran merem azt mondani, hogy annak is érzik magukat. :)

Emma Szarvason volt velünk az Arborétumba és a kutyasuliba, Brúnó bemutatóra kísért minket ahol a szépségversenyre is beneveztük :) Maja (nem Mariann Majája) Székkutasra kísért minket bemutatózni és szépségversenyre, Masni Vásárhelyre versenyt nézni, Wilson Félegyházára kísért ahol workshopot tartottam a vizslákkal a terápiáról, Frici egész napos rendezvényre jön velünk és sorolhatnám..

Az az igazság, hogy sosem beszéltem erről a dologról nyílvánosan , hogy kutyamegőrzésben is tudok segíteni, de már több olyan is volt, hogy idegenek kerestek meg, hogy hallottak rólam és hozhatnák-e a kutyust.
Ilyenkor mindig örülök, hogy valamit csak jól csinálunk, ha a gazdák akik távol vannak azt látják, hogy a kutyájuk nem akar hazamenni, vagy boldogan tudja az utat ha hozzám hozzák.
Hál isten már a vizsláim is megszokták ezt a dolgot. És ők is nagyon sokat segítenek nekem. Nélkülük ez nem menne ilyen zökkenőmentesen, hisz ők azok, akik megmutatják a kutyusoknak, hogy milyen szabályok vannak nálam, ők segítenek leküzdeni a szeparációs problémákat.
Most az egyik kutyus aki nálam van, úgy jött, hogy a gazdi azt mondta, egy másik városban a panzióba jelezték, hogy a kutya ugat, ha nincsenek ott a gazdák, és hogy nehéz vele.... Micsodaaaaa??? Azt vártam, hogy egy hisztis kutya jön hozzám, ehelyett egy olyan érkezett aki azonnal falkatag lett, és szinte végig játsszák a napot az én kutyáimmal, a többi időben pedig békésen alszik, vagy nekem "segít" főzni vagy pakolni....

Nálam kicsit családias a légkör, de ezt nem is tudnám máshogyan csinálni. Úgy nem tudnám csinálni, hogy kirakom egy kennelbe a kutyát este meg megetetem... annál jobban szeretem én őket....
És ezt ők is tudják, nem véletlen, hogy mikor Brúnó érkezik hozzánk a suliba, szinte a nyakamig ugrik, és a gazdik szerint már mikor hozzák hozzám megőrzésre a kutyust tudja az utat és a kocsitól húzza oda őket a kapuig :)

Hogy miért is írtam erről most egy blogot? Nem reklám miatt, hanem mert most pont 2 kutyus is van nálam, mégis béke és nyugalom van :)Nagyon szeretnék majd egyszer egy olyan házat, kertet, ahol egy egész kis kutyás játszóteret tudnék kialakítani, és még jobban le tudnám foglalni a hozzám érkező ebeket. De ez még a jövő zenéje, de a tervek és az elképzelés már megvan :)