2012. október 31., szerda

Zsófi nehéz napjai :(



Sokan úgy érzik most, hogy de jó, végre itt az őszi szünet, egy hét pihenés vár ránk. Mivel én is pedagógus vagyok, én is itthon vagyok szabadságon ezen a héten.
Ezt a hetet kihasználva pedig egy nagy elhatározás született bennem: ivartalaníttatom Zsófit....
Igen, sokan úgy gondolják, hogy ugyan minek, hisz már majdnem 4 éves, miért baj, az ha tüzel... Hogy miért baj? Mert Zsófi egy "munkakutya" . Mivel fejlesztő órákat tartok vele, nem tehetem meg azt, hogy három hétig elmaradnak az óráink, azért mert Zsófi tüzel és nem tudom bevinni az intézménybe. Ez elég önző megnyilvánulásnak tűnhet, de ha valaki ismeri Zsófit, akkor az tudja, és látja rajta azt, hogy ő akkor örül igazán ha emberek között lehet, ha bent van velem a gyerekeknél és megállás nélkül kapja a szeretetet, akkor biztonságban érzi magát.
Nagyon jó érzés látni azt, amikor előveszem a hámját, és szinte tartja a hátát, hogy tegyem fel rá, mert tudja, ha a hám rajta van akkor megyünk dolgozni. :)

Emellett kutatások bizonyítják, hogy vannak különböző előnyei is az ivartalanításnak, például az emlődaganatok megelőzése.

Sok vacillálás után arra a döntésre jutottam, hogy túlesünk a beavatkozáson. Volt gondolatomban az is, hogy Csipeszt is megműttetem és akkor ketten együtt tudják kipihenni a műtét okozta fájdalmakat, de az állatorvosunk azt javasolta, hogy inkább várjam meg az egy éves kort, mert a nemi hormonok szükségesek a kiskutya fejlődéséhez. Mivel Csipesz nem esett most át a beavatkozáson, így őt külön kell választanom Zsófitól, mert még annyira heves, hogy nem érti, hogy most óvatosan kell Zsófihoz közelítenie, nehogy fájdalmat okozzon neki.


A műtét délután fél 5kor kezdődött. Addigra el is aludt rendesen Zsófi, majd mondták a doktor urak, hogy menjek vissza később, mert hosszadalmas a műtét. Mi 3/4 6kor mentünk vissza kocsival érte. Öcsém kísért el, hogy be tudjuk tenni a kocsiba.
Fél 7kor indultunk haza. Zsófi szörnyű látvány volt... Annyira rossz volt nézni a kis tehetetlen testét, a szeme nyitva volt de semmire nem reagált.. A teste jég hideg volt, és remegett mint a kocsonya...
Otthon puha párnarengetegre fektettük a kályha mellé. Olyan meleg volt a házban, mint még tán soha, de még úgy is remegett Zsófi. Eltelt 2óra hossza mire a teste felmelegedett és abbahagyta a vacogást. De még ekkor sem volt éber. 10óra fele már csóválta a farkát ha bejött valaki a szobába, ami jó jel volt, hisz így tudtuk, hogy érzékeli hogy ott vagyunk vele.
11 órakor ült fel először, akkor megitattam, majd visszafeküdt, és reggel 5ig pihent, akkor felállt és kiment pisilni.
Reggel  7kor áthoztam a boxát anyáékhoz, és itt fektettem le, kapott egy kis pépes zöldség levest, majd egyszer kiment az udvarra, de azóta is alszik.
Rossz látni, hogy nyitott szemmel mered maga elé, és nem mozdul, csak ha nagyon muszáj, de remélem így hamar kipiheni a fájdalmakat.
Hál istennek én ezen a héten vagyok itthon vele, anya pedig jövő héten lesz szabadságon így tud rá vigyázni, nehogy kirágja a varratokat.

Az egyik fogát is ki kellett húzni mivel már az ínygyulladás veszélye is fennállt, muszáj volt drasztikus lépést tenni, de legalább egy altatásba megoldották a két beavatkozást.

Két hét múlva megyünk vissza varratszedésre. Remélem addigra el is felejti ezeket a rossz pillanatokat, amiket az elmúlt két napban átélt.

2012. október 20., szombat

Rólunk írták :)

http://minelli.hu/hat-labbal-a-fejlodesert-csak-petra-terapias-kutyafelvezetovel-beszelgetunk/

http://www.delmagyar.hu/szentes_hirek/a_segitseg_negylabon_erkezik/2303942/

2012. október 19., péntek

Zsófi az idősek otthonában :)


Már nagyon vártam a mai napot. Kicsit féltem is tőle, de emellett pedig tudtam, hogy csakis jól sülhet el a mai napunk Zsófival. :)
Délelőtt mentünk Zsófival az első kutyás foglalkozásunkra a Református Idősek Otthonába Szentesen. azért is féltem ettől a szerepléstől, mert eddig csak gyerekekkel dolgozott Zsófi és én is, ezért nekik való feladataim, játékaim vannak, és nem nagyon volt elképzelésem, hogy az idősek vajon mennyire lesznek befogadóak, vagy együttműködőek. Persze velük nem játszahttunk székfoglalót és efféle mozgásos játékokat, de azt kell mondjam hogy ami a gyerekeket lenyűgözte, az náluk is hatásos volt.
Ők is hasonló módon reagáltak Zsófi érkezésére, ugyanúgy ujjongtak és örültek, mint ahogy a gyerekek szoktak, mikor beviszem a suliba magammal.

A foglalkozást azzal kezdtük, hogy Zsófi egyesével körbement és mindenkinek adott egy pacsit, ez nagyon nagy boldogság volt az időseknek, akik egyébként nem mertek volna kijönni és a kutyával szerepelni, ott a helyükön minden további nélkül nyújtották a tenyerüket és kérték a pacsit Zsófitól.

Ezután Zsófi bemutatta a trükkjeit, és voltak is jelentkezők, akik kijöttek és szívesen kértek Zsófitól bukfencet és egyéb trükköket.

A következő játékban bekötött szemmel kellett Zsófi testén megtalálni a hajgumit. A idős emberek is ugyanúgy élvezték ezt a feladatot is mint a gyerekek a suliban. Akkora boldogsággal tapogatták a kutya testét, mintha kincset keresnének rajta :)

A következő feladatban egy kis mozgás fejlesztés volt, persze sokan kerekesszékesek voltak, ezért aki tudott az vett részt a feladatban. Zsófit lehetett pórázon sétáltatni és séta közben feladatokat kérni tőle, például ül, fekszik. Ezt csodáltam is de nagyon élvezték az idősek. Azt hittem senki nem akar majd a teremben sétálni, de Zsófi kedvéért minden gond nélkül felálltak. :)

Tehát nagyon jól telt ez a mai kutyás foglalkozás is, és szeretettel várjuk a következő alkalmat :)

2012. október 17., szerda

Történelem óra Zsófival :)


2012 október 16-a nagy nap volt a számomra. Aznap volt a záró tanításom a hatodikosoknál, ami azt jelentette, hogy többen is bent voltak az órámon megfigyelőnek. Emiatt azért kicsit izgultam, mert nem volt elég 9-10 gyerekre figyelni, emellett Zsófit is kézben tartani, hogy megtegye amit kérek tőle, de ne essen bántódása se, plusz ügyelni arra, hogy a tanítási tervezetemnek megfelelően tartsam az órát. Tehát kissé megizzadtam ezalatt a 45 perc alatt :)

Az órát azzal kezdtük, hogy a hetesek jelentettek nekem és Zsófinak. Zsófi pedig ugatással üdvözölte őket, és szintén ugatással jelezte, hogy üljenek le.

Az óra elején elmondtam neki, hogy a mai órán jutalomfalatokért dolgoznak, és az összegyűjtött jutalom falatokat az óra végén beválthatják Zsófinál egy-egy trükkre. Persze mindenki annyit kérhetett Zsófitól, ahány jutalomfalatot gyűjtött. Meg kell mondjam, nagyobb motiváció volt a gyerekeknek a jutalom falat gyűjtése mint ha ötösöket osztogattam volna.

Az első feladatunk a történelmi  korok átismétlése volt. Először elsoroltuk sorrendben a korokat, megbeszéltük mi történt az őskorban, ókorban stb, majd kitettem a korok nevét szócsíkokon a földre. Ezután megkértem a gyerekeket, hogy csukják be a szemüket, én pedig ráfektettem Zsófit valamelyik szócsíkra, majd mikor a gyerekek visszafordultak, ki kellett találniuk, hogy melyik kor neve van Zsófi hasa alatt. Majd a következő feladatba összekavartam a korokat és helyes sorrendbe kellett tenniük.

A következő feladatban laptopon néztünk Power Pointos bemutatót az ókori államokról. Eközben Zsófi belecsücsült az egyik fiú ölébe és onnan szemlélte a képeket a monitoron. :)

A harmadik feladatban az ókori államokat ismételtük át. Minden államról írtam szócsíkokon különböző vázlatpontokat, és ezeket tettem ki a padlóra. Zsófi pedig ráfeküdt az állam nevére. A vázlatpontok alapján kellett a gyerekeknek rájönniük, hogy melyik állam nevén fekhet Zsófi. Aki rájött persze kapott egy jutalomfalatot.

Miután átismételtük az államokról tanultakat Zsófi a kis kosarával a szájában körbement a teremben és kiosztott a négy csoportra osztott gyerekeknek 1-1 szócsíkot, melyeken 1-1 állam neve állt. A csoportoknak saját kútfőből kellett tulajdonságokat összeírni Egyiptomról, Mezopotámiáról, Görögországról és a Római Birodalomról.
Miután minden csapat írt 4-4 fontos információt az államokról, ezeket felolvasták és a többi csoportnak ki kellett találnia, hogy melyik államot is húzták.

Az utolsó feladat egy igaz-hamis feladat volt szintén az ókori államokról.

Óra végén pedig mindenki beválthatta vagy trükkökre vagy bátorságpróbára a jutalom falatkáját.

A gyerekek nagyon motiváltak voltak egész órán. Olyan gyerekek jelentkeztek egész órán, akik hangját egyébként alig lehet hallani a tanórákon. A bátorságukat hozta elő Zsófi jelenléte, és az hogy az ő kedvéért dolgoznak.

2012. október 9., kedd

Zsófi hatása a Rigó iskolában :)


Mostanában elég sokat megfordultunk Zsófival a Rigó iskolában ahol dolgozom, vagyis dolgozunk :)
Voltunk Egészség napon, ahol 4 csoportnak kellett bemutatót tartanunk, itt beszéltem nekik a kutyaiskola életéről is, meg a különböző kutyás sportokról, őrző-védő munkáról, segítőkutyákról, és persze Zsófival is játszottunk egyet közösen.

Voltunk testnevelés órát tartani a hatodikosoknál, ott különböző mozgásos játékokat játszottunk. A gyerekeknek fel sem tűnt, hogy futnak, meg ugrálnak, ami egyébként megterheli őket, most észre sem vették, mert csak azt figyelték, hogy Zsófi mit csinál, és hogy ha nyernek, akkor kérhetnek trükköt tőle jutalmul.

Voltunk Szegváron egyéni fejlesztést is tartani egy halmozottan sérült gyerkőcnél. Csináltam videókat, és képeket is róluk, és valami elképesztő volt visszanézni azt hogy Zsófi mennyire együtt tudott működni a gyermekkel. Az az átszellemült arc mindkettőjüknél felejthetetlen élményt nyújtott számomra.

Emellett voltunk bent napköziben is az osztályomnál. Zsófit elengedtem, miközben a gyerekek tanultak Zsófi odament hozzájuk, begyűjtött pár simogatást, és lefeküdt. A gyerekek pedig nagyon élvezték, hogy miközben ők tanulnak Zsófi ott van velük, és nézi őket, hogyan készül a házi feladat.

Ami a legnagyobb öröm volt számomra az  volt, hogy az egyik fiú az osztályomból, aki egyébként semmilyen módszerrel nem vehető rá arra, hogy házit írjon, 5hétnyi veszekedés áll mögöttünk emiatt, ő volt az aki megígérte Zsófinak, hogy mostmár meg fogja csinálni a házi  feladatát.
És láss csodát ez a fiú, aki cirka 5 éve nem ír házi feladatot, most Zsófi hatására minden nap megírja, sőt, mikor bejelöltem neki hogy hány sort másoljon le, ő még többet is megcsinált, hogy Zsófi büszke legyen rá és bejöjjön hozzá. :)

Nagyon sok rajzot kapott Zsófi a gyerekektől, nem csak az én osztályomból, de más gyerekek is rajzoltak Zsófinak és persze Csipesznek egyaránt. Ekkor jutott az eszembe, hogy ezt valahogy viszonozniuk kellene, ezért arra jutottam, hogy Zsófi és Csipesz is fest a gyerekeknek képet, cserébe a rajzokért :)

Már minden napos rutinná vált hogy délután festünk a gyerekeknek, mert annyi rajzot kapnak. :)
A gyerekek pedig nagyon örülnek az ajándéknak amiket Zsófi és Csipesz küld nekik. :) Erről teszek fel pár képet is. :)


2012. október 1., hétfő

Csipesz mostanában

Sajnos mostanában nagyon kevés idő jutott a kutyázásra. Sokat dolgozom, írom a szakdolgozatomat, szóval el vagyok havazva. Még a kutyasuliba se tudtunk mostanába kijutni, már 3hete nem voltunk. :(
Pedig Csipesznek nagyon nagy szüksége lenne a mozgásra, és mert van több vele egyidős kutyus velük olyan jót tudna játszani, ami szocializáció szempontjából nagyon fontos lenne.

Hétvégén elvittük a kutyákat a Kurca partra egy kis sétára. Nagy meglepetésemre Csipeszke magától ugrott bele a Kurcába és úszott :) A szemeim úgy kikerekedtek, mikor azt láttam, hogy a kicsi azt keresi hogy hol is tudna beugrani a vízbe. :) Hál isten ez jó hatással volt Zsófira és ő is beugrott  a vízbe. Bár neki ez annyira nem tetszett mert úgy elmerült, hogy a víz felszínen csak egy barna foltot láttam. :)

Viszont minden nap gyakorolunk kicsit, tanulunk új trükköket.
Most tanítottam Csipesznek a kulcs feladását. Igazából tudja mit szeretnék tőle, de őt még jobban érdekelné az, hogy dobálja a kulcsot, mert élvezi, hogy csörög a szájában. Szóval ő még játszana vele, de mikor elkértem tőle odaadja a tenyerembe, viszont kapok mellé egy pacsit is. Szegény meg van zavarodva, mert ugye a kinyújtott tenyér az nála a pacsit szimbolizálja, és nem érti, hogy én azért nyújtom ki a tenyerem, hogy elkérjem a kulcsot. :) Majd belejön ebbe is, és összeáll neki a kép :)