2012. május 15., kedd

2012. 05. 12. Budapest Nemzeti Színház



Múlthét szombaton Zsófival ismét vonatozni kényszerültünk. Reggel 5kor keltünk, hogy időben el tudjunk indulni Pestre, hogy odaérjünk 10 órára a Nemzeti Színházhoz, ahol a Kékcsillag Segítőkutyás Egyesület bemutatózott.
Ismét Panni és Füge várt minket a Nyugati Pályaudvaron.
Villamossal mentünk egészen a Színházig, ahol már a többiek vártak ránk, hogy még a színpad előtt elpróbálhassuk a bemutatót.


Edina volt a szónokunk, miközben bemutatóztunk, ő beszélt a kutyás terápiáról és az egyesületünkről.
A bemutató bent a színházban a színpadon zajlott. A szemünkbe világított a reflektor fény, én remegtem mint egy kocsonya, de ezt leszámítva jól sikerült a bemutató. Egy  engedelmes feladatsorral kezdtünk, majd mindenki egyesével bemutatott pár trükköt. Mi Zsófival integetést, pacsizást és kúszást csináltunk. Majd a trükkök végén egy meghajlással zárta Zsófi az ő bemutatózását :)


Ezután Lucával játszhattak a gyerekek. Utánozhatták a mozgását a színpadon.
Játszhattak velünk még egy játékot, ahol egy gyerkőcnek növekvő sorrendbe kellett állítania a kutyusokat, majd meg kellett mondania a különbségeket Botond és Füge között.

A bemutatónk után a színház előtt Kata-Panni és Edina arcot festettek a gyerekeknek, persze kutya pofikat rajzoltak rájuk.
Az egyik kislány nagyon aranyos volt. Ő Zsófi akart lenni, és miután elkészült a Zsófi pofija őt már csak Zsófi néven lehetett szólítani :)

A bemutatónk után a gyerekek szabadon játszhattak és trükköket kérhettek a kutyusoktól. Zsófi nagyon jól viselte a gyerekek nyúzását. Az egyik kislány majdnem kinyomta a szemét, belemart a combjába, és a bőrét marva rángatta és ezt  Zsófi szó nélkül tűrte. 


A többiek is meg voltak döbbenve rajta, hogy mennyit bír a blöki és hogy még élvezi is, hogy ennyire nyúzzák. Én nagyon büszke voltam rá, bár néha már nekem fájt, amit vele műveltek a gyerekek. De ezeket látva bátran viszem akár kicsi gyerekek közé is, akik még nem tudnak szépen kutyázni.


Este 7 körül értünk haza Zsófival, teljesen kifáradva az utazástól és a sok munkától :) De ezeket félretéve egy nagyon jó napot zártunk le. Ezáltal egyre bátrabban és magabiztosabban állunk ki idegenek elé bemutatózni.



Arlói csapatépítő túra 2012.04.28-05.01-ig



2012. 04. 28-án Ádám kivitt minket Szentesen a vasútállomásra, ahonnan Zsófival indultunk Budapestre. Ez volt Zsófi első vonatozása, de nem igazán viselte meg a dolog. Engem kicsit jobban kerülgetett a gyomorgörcs, mert tudtam, hogy Félegyházán 4 percünk lesz átszállni, nagy táskával kutyával ez elég nehéz ügy volt, de sikerült megoldanom a problémát, és utána sokkal nyugodtabban zötyögtünk tovább a Nyugati pályaudvarig, ahol Panni és Füge várt minket.
Pesten metróval eljutottunk a Stadionokig, ahol megvártuk Edinát, és busszal tovább utaztunk Arlóra.

Szentesről az út Arlóig cirka 6-6,5óra hosszú volt.
Arlón Bia jött ki értünk, majd a nyaralónál Niki, Huba, Boti és Luca várt ránk. A fiúk és Kata Zorkával később érkezett meg.
A csapatépítő összesen 3 napig tartott. Voltunk kirándulni, gyakoroltunk a május 12-i Nemzeti színházi bemutatónkra, sokat beszélgettünk, a kutyusok is megismerték egymást. 1-2 összezördülést kivéve nagyon jól kijöttek egymással. Zsófinak lett egy kis balesete a körmével, ezért Doni elvitt minket Ózdra az állatorvoshoz. Ő ellátta a sebet, majd egy kis pihenés után mostanra már teljesen meg is gyógyult neki.

Niki irányításával megcsináltuk Zsófival a házi temperamentum vizsgát. Elég jól sikerült, egy feladatot kivéve. Amikor Zsófia előtt májkrémes kenyér volt kitéve az orra előtt az asztalra. Nos hát nem sok maradt meg a kenyérből... Az élelem megtagadást akkor tudjuk megcsinálni szépen, ha rászólok Zsófira, hogy hagyja az ételt.. Szeretném ha eszébe sem jutna elvenni az ételt az asztalról, de ez nagyon sok gyakorlás után fog csak sikerülni. A vizsga többi része csont nélkül sikerült. Mindent nagyon ügyesen megcsinált ezt leszámítva. Augusztusig még lesz időnk az élelem megtagadást gyakorolni, hogy akkor már éles helyzetbe is ugyanilyen jól sikerüljön a vizsgánk.


Mikor Ádám megtudta, hogy Zsófi megsérült, azonnal értünk jött Arlóra és ő hozott minket haza kocsival, hogy Zsófinak ne kelljen 6órát tömegközlekedni fájós manccsal.
Ez a 4 nap annyira kiszívta Zsófi energiáit, hogy 3 napig szinte csak aludt megállás nélkül. Már azt hittem megbetegedett, hogy csak fekszik, fel se kelt, csak a szemét forgatta, elég ijesztő volt. De így utólag visszagondolva, nagyon jól sikerült ez a kis hétvége. Nagyon jól összehozta a Csillagos csapatot. Remélem sok ilyenbe lesz még részünk együtt :)