Azt veszem észre, hogy egyre több gyereknek van szüksége a kutyázásra. Sok a félős, visszahúzódó szorongó gyerkőcöm. És nagyon szép eredményeket érünk el náluk.
Az egyik óvodába jár egy kislány a foglalkozásokra. Eddig nem igazán lehetett bevonni a játékokba. Mindig oldalról figyelt minket, mikor szóltam neki, hogy jöjjön ő is játszani, eljátszotta, hogy alszik és nem jött. Apukája egyszer megkérdezte tőlem, hogy hogyan alakul a kislánynak a kutyához való viszonya, mert, hogy kicsit tart a kutyáktól. Akkor még bő egy hónappal ezelőtt azt tudtam mondani, hogy már közelebb ül le a csoporthoz, de még játékokba nem áll be.
Viszont most csütörtökön megjött az áttörés. Akkor éreztem ezt utoljára, mikor tavaly a másik oviba Benedek végre megsimogatta a kutyát 3 hónap után!!! Nála is addig nem ugathatott, nem mehetett felé a kutya, de elmondhatom, hogy Bene azóta is jár hozzám kutyázni, és azóta minden kutyához oda mer menni és meg meri őket simogatni :)
Nos a mostani csütörtöki foglalkozás meghozta ugyan ezt a meghatódottság érzését bennem. Igenis megható dolog, mikor azt látja az ember egy 4-5 éves kisgyereken, aki eddig szorongott és félt, most teli mosollyal simogatja a kutyát..... Én legalábbis meghatódok az ilyenen, mert nagyon jó érzés ezt átélni, hogy igen ő az én kutyáim hatására l át ilyen pozitív változásokat....
Már az feltűnő volt, hogy mikor megérkeztünk mellettem ült le, mosolygott, és mikor mondtam neki, hogy üljön az ölembe odaült és közösen megsimogattuk Csipeszt. A faroklopóba még nem ált be, de az utána lévő sünis játékba már beszállt a többiekkel.
A foglalkozás végén a tenyeréből adott Csipesznek jutifalatot.... Hát teljesen el voltam ámulva... Foglalkozás végén az apukájának is elújságoltam, hogy milyen ügyes volt a kislánya aznap és hogy mennyire nagyon nagyon büszke vagyok rá :) Remélem jövőhéten is hasonlóan jó kedve lesz, és bátor lesz :)
Sajnos képek nem szoktak mostanában készülni a foglalkozásokról, mert egyedül vagyok a gyerekekkel, pedig ezt a napot nagyon jó lett volna megörökíteni...
Ez a bejegyzés azért született, hogy egy kis reményt nyújtsak azoknak a szülőknek, akik el vannak keseredve, hogy gyermekük félős, szorongó, visszahúzódó, hogy igenis van remény... Nem változik meg minden a második foglalkozáson, de idővel igen, csak kell a rendszeresség, és a kitartás hozzá!
