2013. március 4., hétfő

Tavaszodik a kutyasuliban :)


Végre elérkezett a március :) Már el is pakoltam a téli kabátomat és a nagy csizmákat is, még ha hideg is van én már tüntetőleg eltettem a téli ruhákat :)
Ezen a hétvégén már végre napsütésben tudtunk kutyázni a kiképző pályán.
Vasárnap reggel feltankoltam virsliből és labdából és elindultam a két "lányommal", Zsófival és Csipesszel a kutyasuliba.
Mivel mi nagyon sportosak vagyunk gyalog indultunk ki a pályára. Már egyre jobbak vagyunk mert már fél óra alatt odaérünk normál tempóval. :)

És ami csoda, sikerült kicsit "betörnöm" Csipeszkét. Már nem húz!!!!! És végre úgy tudtam kisétálni a két kutyával, hogy nem kellett közben bicepsre gyúrnom :)
Annyira jó érzés volt a régi arcokkal találkozni kint, és persze új emberekkel, kutyásokkal megismerkedni.
Nagyon sokan kint voltunk tegnap a pályán, ebből is látszik, hogy itt a tavasz :)
Gyorsan dolgoztam egy kicsit Zsófival, mert mostanába csak a munkahelyen dolgozik a gyerekekkel és ott nem ugyan az a követelmény mint kint a pályán, de hál isten egész ügyes volt, kivéve a kerülés :) Mindig kell neki pár próbakör, hogy eszébe jusson mit is akarok tőle. Ebből is látszik, hogy már öregszik a drágám :) Régen pillanatok alatt rögzült neki 1-1 új trükk, most már nehézkesebb :)

Amíg Zsófival megcsináltam egy engedelmes feladatsort, addig Csipeszke bent volt a kutyaoviba az ő korosztályával, volt még rajta kívül két vizsla: Drazsé és Boni, akikkel kifutkározhatta magát, rajtuk kívül volt még kint több berni pásztor és egy gyönyörű greyhound is :)
Miután Zsófit lefárasztottam kicsit, Csipeszkével és az ovis csoporttal is dolgoztunk egyet.
Ezután jöttek a bölcsisek a 4 hónapos körüliek, velük még nem úgy dolgoztunk mint a nagyokkal, itt inkább még csak a szocializáció volt a lényeg és hogy játszhassanak, meg persze, hogy a gazdival kialakuljon a kötődésük.

Csipeszkének jó napja volt, hiszen Zsuzsa is kijött Edivel és Silivel, így Csipeszke játszhatott egy nagyot "Balázs Pali" játszópajtásával. De persze Silinek is jutott méretben és fajtában is azonos játszópajtás, Gesztenye, Tibi kis foxija :)

Persze hazaérve a csajok kaptak 1-1 nagy cupákot, amivel délután elrágódhattak egy darabig, utána pedig jött a fürdés, így most már illatosak és puha szőrűek lettek :)

Remélem most már megmarad a jó idő és a kutyázó kedv is mindenkinél, és egyre többen leszünk kint a pályán hétvégente. :)

2013. február 24., vasárnap

Télbúcsúztató Karnevál :)


Az idei Karneválra a Rigó iskolából több osztály is nevezhetett, de felsősök közül az én 5.-es osztályom léphetett fel. Már hetek óta lázasan készültünk a gyerekekkel, jelmezeket és kellékeket gyártottunk, és sokat gyakoroltunk.
Óz a csodák csodája című mesét adtuk elő, és mivel ebben a mesében egy kutya is szerepel ezért kézenfekvő volt, hogy Zsófi terápiás kutyám is szerepelni fog a műsorban, hiszen már szinte ő is az 5. osztály tagja olyan sokat van bent velem a suliban. Felváltva viszem őket Csipesszel dolgozni, de Csipeszke még olyannyira pörgős és annyira nagy hévvel szeret játszani a gyerekekkel, hogy egy ilyen eseményre még szereplőként nem mertem betenni, ő még játszik a gyerekekkel, persze megcsinálja nekik a trükköket és egyéb feladatokat, de látom rajta, hogy ő ezt még gyermekies játékkal csinálja és nem olyan feladattudattal mint az én bölcs Zsófiám :)

Szombaton sajnos úgy alakult, hogy egyedül maradtam a 8 gyerkőcömmel a városi farsangon, ezért megkértem anyát és öcsit, hogy Zsófit csak később hozzák el a Sportcsarnokba, mert 8 nagy zacskó jelmezt és kelléket vittem magammal, és az osztályomra figyelni bőven elég volt, nem tudtam volna még Zsófira is figyelni eléggé.
Egyik tanítványom nagymamáját megkértem, hogy figyeljen a gyermekeimre amíg én rohangáltam pót szereplőt találni a műsorunkhoz, mert sajnos volt aki cserben hagyott minket....
Az utolsó pillanatra már minden szerepre találtam szereplőt, de ezt megelőzte 3 órányi ideg és telefonálgatás :) Sajnos ilyen ez a téli beteges időszak, hogy akármikor lebetegedhet valaki és nem tud részt venni a rendezvényeken... De nincs okunk letörni, hiszen nagyon ügyesen szerepeltek a gyerekek a műsorban.
Igaz az izgalom miatt kicsit be kellett segítenem, de nagyon szépen helyt álltak a sok produkció között.
Zsófia pedig nagyon közreműködő volt, és fittyet hányva a több száz emberre a nézőtéren és a tőle pár centire üvöltő zenére ügyesen dolgozott a gyerekekkel.
Azért kicsit izgultam, hogy teljesen nélkülem kellett dolgoznia, mert a gyerekek vezették a műsorban és nekik dolgozott végig, féltem, hogy a nagy tömegben majd könnyebben elterelődik a figyelme, hiszen nem vagyok ott mellette, hogy kontrolláljam, de kár is volt ezen izgulnom, hiszen Zsófi arra ment amerre hívták és megcsinálta amit kértek tőle :) Pórázon is nagyon szépen ment láb mellett és még nézett is föl a kis "Dorotynkra" :)

A farsangi műsorok után jött  busójárás és a felvonulás, ahova pedig Csipeszkével mentem ki, de sajnos annyian voltak, hogy semmit nem láttam a máglyagyújtásból... :)

Sajnos fényképeket mi nem készítettünk csak videót, ami olyan nagy hogy nem birom feltenni, de a Szentesi Mozaikon találtam pár fényképet, amivel tudom díszíteni a bejegyzésem :)

Nagyon várjuk a következő megmérettetést a lányokkal :)

2013. február 18., hétfő

Készülődés a városi farsangra



Mostanában nagyon sokat dolgozunk Zsófival. Heti több alkalommal is bent van velem a Rigó iskolában mert készülünk az 5.-esekkel a városi Télbúcsúztató Karneválra, ahol az Óz a csodák csodáját fogjuk előadni  Zsófi segítségével.
Délelőttönként Szegváron vagyunk gyerkőcöknél terápiás foglalkozást tartani, onnan pedig rohanunk napközibe próbálni, péntekenként pedig reggel 7től délután fél4ig bent van velem a suliba és próbálunk, meg órát tartunk.


Péntekenként nagyon elfárad Zsófi, a 10. próba után már alig akart dolgozni, de teljesen átéreztem a helyzetét, mert addigra már én is meguntam a monoton ismétlést.
Egyébként már nagyon várjuk a szombatot, amikor is a Szentesi Sportcsarnokban a karneválon megmutathatjuk magunkat.
Nehéz lesz 9 gyerekre és a kutyára egyszerre figyelnem, hogy mindenki megkapja a jelmezét, hogy a koreográfia is stimmeljen és hogy senki ne vesszen el a tömegben, de biztosan megoldjuk a problémát és ügyesen szereplünk majd a törpeördögeimmel :)


Persze Csipeszkéről sem feledkeztem meg attól, hogy most Zsófival dolgozunk nagyon sokat. Múlthéten is az egyik próbára Csipeszt vittem magammal Zsófi helyett, ő is nagyon kis ügyes volt, de láttam rajta, hogy az ő energiáit ez még nem köti le annyira hogy sétáljon körbe-körbe a terembe. Iszonyat, hogy mennyi energia van benne, egyszerűen képtelenség lefárasztani... Még a kutyasuliban, meg a lovardában sem fárad le, pedig annyit futkározik meg játszik a munka mellett... Itthon pihen 10percet és mintha mi sem történt volna hozza a labdáját, hogy akkor játszhatunk tovább :) Néha kölcsönvennék az energiáiból magamnak, főleg mostanában :)



Ma is Zsófival délelőtt Szegváron voltunk dolgozni, onnan mentünk a Rigóba próbálni és napközizni, aztán hazaértem, kutyát cseréltem és Csipesszel is elmentem egy kis városi tréningre.
Ádám kölcsön adta a csukló pórázát, hogy a szereplésen könnyebb legyen a gyerekeknek vezetni és ne kelljen a pórázzal bajlódni, ezzel a pórázzal vittem ma Csipeszt a városba.
Azt kell mondjam jó kis találmány :) Ma főként helyben maradást gyakoroltunk forgalmas helyen, és a kerülést. Megkerültettem vele szinte minden második villanypóznát és fát, felmászott a különböző akadályokra, átbújt a padok alatt, szlalomozott a póznák között, tehát egy nagy agility pályának fogtam fel a városunkat, és így dolgoztunk ma, amihez jó volt pont a csuklópóráz is :)
Persze a koncentrálós városi séta után levittem a Kurca partra is, ahol kifutkározhatta magát, és persze szokásához híven belement a Kurcába... hiszen már plusz 4 fok volt, tehát illő volt a kacsák után mennie.... :)


A héten még szeretnénk kijutni a lovardába Zsuzsához, ahol lovas akadályokat használva csinálunk agility pályát és a kerülést is fokozzuk, lovak kerülésére, hiszen már kutyát és embert is tudunk kerülni, szóval jöhetnek a lovak :)
Pénteken Zsófival még próbálunk a szombati nagy napra :) Remélem sok ismerőssel találkozunk majd a Sportcsarnokban :)

2013. január 30., szerda

Zsófi első tesi órája :)



Mivel most töltöm a tanítási gyakorlatomat a Rigó iskolában a 6.osztályosokhoz lettem beosztva. A gyerekek testnevelés tanárával megbeszéltem, hogy a mai napon én és Zsófi tartanánk az órát.
Azt mondta ennek semmi akadálya ezért bele is vágtunk Zsozsóval :)


Először volt egy kis bemelegítés a gyerekeknek, futás és gimnasztika. Majd kezdődött a kutyás foglalkozás. Mivel ekkor két osztály is van a teremben ezért 20gyereknek tartottunk foglalkozást Zsófival.
Elsőként mindenki egyesével kijött és kért pacsit Zsófitól, megismerkedhettek egymással.
Ezután következett a "karika foglaló". Mivel székeink nem voltak ezért hullahopp karikába kellett helyet foglalniuk a gyerkőcöknek. Futniuk kellett, míg meg nem hallották a kutyaugatást, mert akkor kellett lefoglalniuk egy karikát. Aki megnyerte a versenyt az kérhetett egy trükköt Zsófitól.

Ezután játszottunk kalózos játékot. A terem egyik végébe elrejtettem 3kincset, a gyerekeknek a terem másik oldalából kellett pókjárásba eljutni a kincsekig, de csak akkor mozoghattak, ha a vadászunk aludt. Ha Zsófi felállt akkor nekik kővé kellett dermedniük. :)
A három nyertes szintén kérhetett Zsófitól egy trükköt :)

Ezután csináltam egy akadálypályát neki, kitettem zsámolyokat, karikát és bólyákat. Zsófival bemutattuk a feladatot, és aki hiba nélkül megoldotta a feladatot az kérhetett egy jutalomtrükköt.

Sajnos mivel nagyon sokan voltunk, ezért kevés játékra jutott idő, de a gyerekek ezt is nagyon élvezték.
Az óra végén közösen egy nagy öleléssel elköszönhettek Zsófitól.


Ezután Zsófival kisétáltunk a buszmegállóba. Közösen átbuszoztunk Szegvárra az egyik gyerkőcömhöz, akihez fejleszteni járok. A kisfiú nagyon élvezte a kutyás terápiát. Mivel ő egy halmozottan sérült gyerkőc, ezért csak a stimulációt tudtam felhasználni. Közösen megsimogattuk a Zsófit. Különböző testrészére feküdt rá a kutyus. A teste különböző részéről nyalogatta le a jutalomfalatot stb.
Olyan jó volt látni, ahogy a kis arcocskája ki van virulva, és el van varázsolva. Egy hangja nem volt, szépen csöndesen figyelte az eseményeket, és élvezte, hogy a Zsófi hozzáér :)

Ma egy nagyon élvezetes és jó napot zártunk Zsófival. De még csak eztán jön a java, mert kezdem Csipesz tréningét :)

2013. január 18., péntek

Matek óra Zsófival :)


A mai napon megkért egyik kolléganőm, hogy helyettesítsem már az osztályomba a matematika órát. Ezek hallatán felbuzdultam, hogy akkor tartok egy kutyás matek órát nekik. Mivel én vagyok az 5. osztályba a napközis tanár, ezért ismerem a gyerekeket, a képességeiket, ki milyen szinten van matematikából, és már több hete gyakoroljuk a szorzó táblát és az osztást. Most a maradékos osztást tanuljuk már több hete, mert nagyon nehezen megy. :)

Otthon már előre felkészültem a mai matek foglalkozásra. Előre elkészítettem a számkártyákat és összeírtam, hogy milyen játékokat tudnánk játszani.

Az órát egy kis bemelegítéssel kezdtük. Zsófi ugatott, a gyerekeknek számolniuk kellett hányat ugat Zsófi, sajnos nem mindig tudták ügyesen megszámolni... Miután megfejtettük, hogy hányat ugatott Zsófi egyesével számoltunk tovább. Először mindig egyel növekvő páros számokat kellett mondaniuk. Majd Zsófi megint ugatott, de most csak páratlan számút, így most növekvő sorrendbe kellett a páratlan számokat egymás után mondaniuk.

A következő feladat a szorzó tábla átismétlése volt. Kérdeztem a szorzótáblát és aki ügyesen el tudta mondani kérhetett egy trükköt Zsófitól :) Jó hogy bent volt Zsófi mert így nagy motiváló erővel bírt, a sokszor bátortalan gyerekeknél is. :)

Ezután a feladat után következett a maradékos osztás gyakorlása. Kitettem a földre számkártyákat, növekvő sorrendbe először az 5ös szorzótábla eredményeit. Felírtam a táblára egy osztást, például "37/5=". A gyerekek úgy tanulták az osztást, hogy megnézik az osztandót, itt a 37-et, majd megnézték a földön a számkártyákat, hogy melyik két szám közé tudják beilleszteni a 37-et és oda kellett Zsófit beültetniük.
Mikor kihívtam valakit, hogy megoldja a feladatot, kapott egy jutifalatot, majd Zsófit odavezette a 35 és a 40-es számkártya közé. Ott leültette Zsófit. Mivel a 35 volt Zsófi előtt, kiszámoltuk, hogy az hányszor 5, kijött eredménynek, hogy 7. Visszament a táblához, beírta hogy 37/5=7, mert 5X7=35, majd az ujjukon egyesével számoltunk egészen 37-ig és így kijött a maradék is.

A 6-os, 7-es 8-as osztást is gyakoroltuk még a gyerekekkel, hasonlóképpen mint az 5öst.

Az óra végén levezetésképpen játszottunk kicsit a pénzzel. Mivel tanulásban akadályozott gyerekekről beszélünk, náluk a pénz értéke nem egészen világos. Kiosztottam nekik játékpénzeket, valamint bevittem nekik egy újságot, amibe csak kutyáknak és háziállatoknak való dolgok voltak amiket meg lehet venni, mindegyiknek ott volt az értéke alatta. Megszámoltuk, hogy mennyi pénzünk van és megnéztük, hogy ennyi pénzért mit tudnánk megvenni Zsófinak az újságból :)

A gyerekek nagyon élvezték a mai matek órát :) Nagyon nagy dícséretnek számított, mikor Pistike azt mondta:" Petra néni jól tanítja a matekot" :) Fülig ért a szám, és örültem hogy kicsit interaktívabbá és élvezetesebbé tudtam nekik tenni a nehéz matek feladatokat Zsófi segítségével. :)

2013. január 13., vasárnap

Lovas-kutyás foglalkozások a Szent László Lovas Sport Klubnál


Sokan kérdezik tőlem, hogy hol szoktam kutyázni. Igazából mindenhol, ahol csak lehetőségem van rá :) Kijárok a kutyasuliba, ami a második otthonom főleg nyáron :) :) Városba is sokat kutyázok, csinálunk városi tréningeket az ebeimmel :)

A legújabb kutyázós törzshelyem pedig a Szent László lovarda Szentesen a Fábiáni úton :)
Zsuzsának köszönhetően hétvégente szabad a fedeles lovarda délelőtt így a kutyás társadalom számára megfelelő helyet ad a kiképzésre így a hideg téli időkben. :)
Hál' istennek azt kell mondanom, hogy egyre csak szaporodik a létszám, azoknak a létszáma, akik saját kutyájukkal érkeznek Zolihoz kutyás foglalkozásra.

Hogy miben másabbak itt a foglalkozások mint például a kutyasuliban? Az nagyon egyszerű :) Mert itt a lovakat, sőt néha a macskát is beleveszünk a kiképzésbe :)
Zsuzsa macskáit én szoktam bűvölni és annyira megjegyezték, hogy jutifalat van az övtáskákba, hogy ezért kiképzés közben is körülöttünk ólálkodtak, és lesték, hogy honnan pottyan le nekik egy kis virslidarab :) Így őket zavaró tényezőként nagyon jól tudjuk alkalmazni :D :D

A lovas-kutyás foglalkozások fő profilja, hogy a lovas és kutyás tevékenységeket megpróbáljuk összekovácsolni :) Erről majd a bemutatóink során többet meg lehet tudni, amik tavasztól megtekinthetőek lesznek a lovardában. :)

Ezen a héten Morcos volt segítségünkre a kutyusok képzésénél. Morcos Zsuzsa versenylova, aki rettentő türelemmel tűrte, hogy a sok kis szőrcsomó a lába között rohanjon át, üljön le elé, vagy sétáljon körülötte. A kutyáknak ez pedig nagyon jó közömbösítő feladat volt. Egy olyan állattal találkoztak testközelből, akivel egyébként nem fognak a városi sétákon, de meg kellett tanulniuk nyugodtan elsétálni emellett a nagy állat mellett, vagy esetleg a lábai közt átszaladni a gazdihoz.

Ezután következett a szabad játék, ahol a kutyusok póráz nélkül is megismerkedhettek egymással, és játszhattak egyet, levezetve a kiképzés fáradalmait :)

Ha valakinek megjött a kedve a lovas-kutyás foglalkozásokhoz, az keresse Keller Zoltánt a 30/463-00-55 számon, vagy engem a 30/33-44-494-es telefonszámon, vagy pedig Babinszky Zsuzsát a 30/852-26-60-as telefonszámon.
Ez pedig honlapunk, ahol különböző információkat találhat mindenki foglalkozásainkról:
http://www.szentlaszlo-lovasklub.hu/

2013. január 8., kedd

Kutyás-lovas vetélkedő 2012.12.30 :)


Elérkezett az év vége. Vége lett 2012-nek, amit mi a Szent László Lovas Sport Klub pályáján ünnepeltünk egy közös lovas-kutyás vetélkedővel 2012.12.30-án.
Aznap már délelőtt kimentünk a lovardába, mert kutyás foglalkozást tartott nekünk Keller Zoli, a lovarda kutyás foglalkozásainak vezetője. Hál istennek attól függetlenül, hogy december vége volt sütött a nap, így a kutyás foglalkozást a füves területen tudtuk tartani. :)

Sokan eljöttek aznap kutyázni, még kedves ismerőseink is Mona és Liza :) Liza kutyus Zsófival vizsgázott együtt szeptemberbe mint terápiás kutyus. Jó volt velük újra találkozni :)
Találkoztunk ismét Katival és Puszival a beagle-el, akik csak a vetélkedőre jöttek igaz, de megszerették a Szentesi légkört, így szívesen érkeztek rendezvényünkre :)

Megismerkedtünk rajtuk kívül még leendő terápiás párossal is, Csillával és Etnával a border collival, akikkel reméljük nyáron együtt tudunk vizsgázni Csipesszel. :)

A kutyázás után rendeltünk sok-sok pizzát és azt ebédeltük Zsuzsa konyhájába, ahova több mint 20-an be tudtuk magunkat préselni :)

Miután megebédeltünk, már érkeztek is a vendégek-érdeklődők a 3órakor kezdődő vetélkedőre.
Nagyon jól esett nekünk, hogy kutyás körökben is érdeklődtek a programjaink iránt, így a Szentesi Kutyaiskolából és a Köröstoroki Ebtanodából is képviselték a kutyás társadalmat a jelenlevők :)

A vetélkedő első feladata a profi lovasoké volt, Zsuzsa-Nóri és Ági lóháton kapott különböző feladatokat, amiket minél ügyesebben kellett végrehajtaniuk, ilyen volt például a könnyű ügetésben történő forralt bor ivás :)

Majd minden vállalkozó szellemű jelentkező lovagolhatott kicsit. Ekkor nagy ellenkezések, és félelmek ellenére még kutyás barátaink is felültek a lovakra és ügettek is rajtuk :)


A következő feladatban már a kutyáké volt a főszerep. A résztvevők 4 csoportra lettek osztva. Mindenki a saját vagy bérelt kutyával vett részt a kutyás akadálypályán.
Ádám barátom Zsófi kutyámmal vetélkedett ebben a feladatban :) Először a szlalom pályán kellett végigmenni, utána bójákat megkerülni, majd pedig 3 ugróakadályon átmenni, mindezt időre teljesíteni.
Ádám és Zsófi hajtotta végre hiba nélkül leggyorsabban ezt a feladatot, úgyhogy nagyon büszke voltam rájuk  :)

A következő feladatban pedig ismét a lovaké volt a főszerep. Minden csapat tagja egyesével hajtották végre a feladatot. Mindenki csapatnak kisorsultunk 1-1 lovat. A versenyzők kaptak 1-1 répát. A lovakat répával motiválva és irányítva kellett végigvezetni egy akadálypályán, majd a célba érve át kellett szállniuk egy biciklire és egy bóját megkerülve kellett a célvonalon átszáguldaniuk.

 A nehézség az volt a biciklizésben, hogy homokban elég nehéz volt tekerni a biciklit, a lovakat pedig néha nem volt egyszerű mindössze egy répával gyorsan, időre végigvinni a pályán.

Az est fénypontja Nóri-Mara, Ági-Kiss me produkciója volt, mikor vak sötétben lovagoltak :)

Nagyon jól sikerül ez a kis előszilveszteri buli lovas-kutyás módra :) Köszönettel érte Babinszky Zsuzsának, aki mindezt lehetővé tette :)

A nagy érdeklődésnek köszönhetően valószínűleg tavasszal ismét tartunk lovas-kutyás vetélkedőt, amire várjuk a jelentkezőket :)
Valamint hétvégente lovas foglalkozást tartanak a Szent László Lovas Sport Klub-nál Benczur Piri és Babinszky Zsuzsa, kutyás foglalkozást pedig Keller Zoltán tart. Érdeklődni telefonon, vagy Facebook-on lehet, náluk vagy nálam :)