2014. július 13., vasárnap
Mogyoró
Hogy ki is az a Mogyoró? Nos nem más mint a 3. magyar vizsla kutyusom. Már régóta szerettem volna egy utánpótlást, ha Zsófi kutyám kiöregedne a munkából. Úgyis hosszú idő, míg egy kölyökből terápiás kutya válik, így nem árt időben elkezdeni a kiképzést.
Nos emiatt érkezett hozzám Mogyi baba :) Kingával és Tamással mentünk Mindszentre kutya nézőbe, és teljesen beleszerettünk Mogyiba. Több kutyus közül választhattunk, volt olyan aki nagyon nyugis volt, de ránéztem, és nem éreztem azt, hogy nekem ennyire nyugis kutya való, valahogy a személyiségemhez nem passzol igazán, hiszen Zsófi is pörgősebb kutyus volt fiatalabb korában, jó sosem volt az a nagy rohangálós mint Csipesz, de annyira ő sem volt nyugis mint aki ott volt. Volt olyan kutyus is aki nagyon pörgős volt, és kicsit hisztis, nos őt sem éreztem magamhoz közel. Ezért a választásunk egyhangúan mindhármunknak Mogyoróra esett.
Mikor hazahoztam eleinte Csipeszke nem szívlelte, féltékeny volt rá... Nem akart megbarátkozni vele... 1 nap telt el, mire sikerült megtörni a jeget, és azóta levakarhatatlanok egymásról. Zsófi az a mamakutya maradt, az alfa kutyák között. Ő az aki irányítja a törpét ha nem megfelelően viselkedik, míg Csipesz az a játszós társ, és akitől a legtöbbet tanul a kicsi, persze csupa rosszat :P
Mogyi egyébként egy közepesen mozgékony kutya, ha kell pörög, ha nem akkor pihen. Jó még nagyon fiatal ezért változhat a jelleme. Igazából anno Csipesz is a legnyugisabb volt az alomba, de mellettem valahogy az életmódja és életritmusa felgyorsult, így ő is folyamatosan keresi az interakciót és a lehetőséget a játékra és a munkára :) Hát igen nálunk mindig történik valami, szinte minden hétvégén bemutatózunk, ha nincs bemutató akkor kutya sulizunk és foglalkozást tartunk, valamint év közben több oviba járunk foglalkozásokat tartani. Ezért nálunk sosincs megállás. Nyáron több táborba járunk gyerekekkel játszani.
Mogyikára is ez a sors fog jutni :) Még nem kezdtem el a képzését, eddig elég mozgékony időszakunk volt, hiszen én vigyáztam a tesójára Zizire is, valamint hétvégén bemutatónk is volt, ezért nem volt lehetőségem még belekezdeni. Majd jövőhéttől :)
Erről majd többet tudok írni, most még csak próbáljuk egymást megismerni :) Egyre nagyobb sikerrel :) Még csak a nevét és a szobatisztaságot tanulja :)
Családi és Ifjúsági Nap 2014.07.12.
A legutóbbi közgyűlésen kaptam a felkérést, hogy ezen a napon tartsak egy gyerek programot, mert csak fél órát kaptunk kutyás bemutatókra, így nem tudtuk megmutatni kutyaiskolánk és klubunk repertoárját. Persze szívesen elvállaltam, hiszen minden alkalomnak örülök, amikor megmutathatjuk magunkat a kutyákkal.
A bemutatóba beépítettük klubunk legifjabb tanoncainak trükk bemutatóját is, amire engem kértek fel, hogy rakjam össze a programot és irányítsam a lányokat.
A legfiatalabb bemutatózónk mindössze 12 éves, a legidősebb 17 éves volt. Láthatjuk, hogy nem olyan idős felnőttekről van szó, akik évek óta foglalkoznak kutyákkal, hanem kislányokról, akik pár hónapos munkájukat szerették volna megmutatni az érdeklődőknek. Nagyon szépen felkészültek a lányok a bemutatóra, a trükköket egyedül tanulják otthon az internetről és kutyás könyvekből. Ahhoz képest, hogy semmilyen felnőtt kezű segítséget nem kapnak nagyon szépen teljesítettek ezen a napon. Persze nagy volt az izgalom, de színpadra lépés előtt a Kurca partra lementünk, egy gyors pórázfegyelmező gyakorlat és pár ültetés-fektetés-helyben maradási gyakorlat után következett a gyors megbeszélés, egy ismétlés, hogy ki mikor lép a színpadra, mit csináljanak, hogy kontrollálják a kutyákat stb. :)
A színpadra először szlalomozva érkeztek a párosok, majd egyesével megmutathatták, hogy miket tanítottak már meg kutyáiknak.
A trükk bemutató után jött a mi bemutatónk Zsófival. Csak egy kutyát vittem magammal, mert kevés időnk volt a bemutatóra, ráadásul nem tudtunk olyanokat játszani ahol a kutya is sokat mozogna így csak Zsófit vittem le a színpadi bemutatóra.
Egy gyors pacsi után jött egy kis korongfoglaló, bátorság próba és szoborjáték. Próbáltam olyanokat kitalálni, ami megvalósítható a színpadon és sokan tudják játszani, hiszen megrohamoztak minket a gyerekek. :) Zsófi alig látszott ki a gyerek tömegből a színpadon :)
Mi jól éreztük magunkat :) Remélem a részt vevő gyerekek is :)
2014. július 11., péntek
Tábor- Kertvárosi Nap
Kicsit el vagyok maradva mostanában a blog írásával, pedig folyamatosan történnek velünk a dolgok. Múlt héten 5 napot voltunk a vizslákkal Szentesen a Szent László lovardában Lovas-Kutyás Élménytábort tartani.
Nagyon jól sikerült a tábor, sok gyerek volt, és a fáradtság mellett nagyon jól éreztük magunkat.
Minden nap már reggel 8-tól délután 4-ig kint voltunk a gyerekkel. A kutyák nagyon élvezték a kint létet. Picit sok volt nekik ez az 5 nap, de csak azért mert egész nap kint voltak, Csipesz az végig rohangálta ezt a hetet. Imád a locsolónál vizet harapni, ezért a pálya locsolásánál ő mindig jelen volt. Edivel nagyokat játszottak :) Délelőttönként lovagoltunk, valamint kézműveskedtünk, délután pedig kutyáztunk és próbáltam olyan játékokat kitalálni ami összekovácsolja a csoportot, valamint azért kaptak szabad kezet is a gyerekek, hogy azt játszanak amit szeretnének.
Pénteki napon tartottunk egy vetélkedőt lovas és kutyás részen is. Minden gyerek egyéniben indult, lovas részen színek, lóápolás eszközei stb kerültek terítékre. Kutyás részen pedig a gyerekeknek önállóan segítség nélkül kellett a kutyákat végig vinni az akadálypályán. Általában segítek nekik a vezényszavak a kézjelek mutatásában, mert mindig összekeverik őket, de most maguknak kellett emlékezniük, amit egy hét alatt tanultak. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, büszke voltam rájuk. Végezetül mondtam nekik egy trükk nevet, azt kellett önállóan kérniük a kutyáktól. Egész jól megjegyezték őket :)
Végül mindenkinek vittem ki egy kis ajándékot, hogy legyen miért küzdeniük :)
Szombaton ismét egy bemutató következett. Most a Kertvárosi Napon kellett megmutatnunk hogy mit tudunk. A vizsláim hulla fáradtak voltak... Próbáltam a játékos részt minél rövidebbre húzni, mert Csipesznek még aztán a csoportos engedelmes bemutatón is szerepelnie kellett a nagy melegben... Hát az én pörgős vizslám most nagyon lassú volt... :) szegénykém nagyon fáradt volt, de mindketten hősiesen dolgoztak a közönség előtt, büszke voltam rájuk :) A bemutató képei megtekinthetőek a Facebook Játékos Mancsok oldalán.
Este viszont jött a rémálom :( Zsófia rosszul lett... A nyakán kialakult egy nagyon nagy csomó és egy tenyérnyi levedző seb... :( Szombat este 11-kor még állatorvos után keresgéltünk, végül Adri jött át megvizsgálni. Kiderült, hogy valami allergiás reakció, valószínűleg valamilyen növényre, vagy vegyszerre amivel ott kint érintkezhetett... Kapott szteroidos injekciót... Attól jobban lett, de én nagyon megijedtem, mikor a kezem mozgását se követte a szemével, fényre se reagált a pupillája, és remegett :(
Másnapra jobban lett, Aloe Fisttel fújtuk a nyakát és gyönyörűen meggyógyult. Aztán még pár napig jártunk Bandi bácsihoz szurira, hogy helyrejöjjön az immunrendszere! Nagyon hálás voltam a két dokinknak, hogy így meggyógyították Zsófit. Remélem nem hozza rám a szívbajt mostanában...
2014. június 27., péntek
Kézilabdások tábora-idősek otthona- Palkós tréning- és úszótábor
Még a cím is hosszú, pláne a sok élmény és munka ami így két nap alatt történt velünk. Tegnap fél1-kor buszra ültem Csipesszel és mentünk Zsuzsához a lovardába. Mikor Csipesz meglátta Edit a nagy barátját, másfél órán át rohangáltak... Edi már feküdt és teljesen kifáradt, de az én energia bomba vizslám még ugrált előtte, hogy kergesse meg őt Edi... Sokan kérdezik, hogy miért ilyen vékony Csipesz.. hogy miért?? azért mert körülbelül 10x annyit mozog mint Zsófi... Tegnap másfél óra megállás nélküli kergetőzés után következett 2 óra gyermek foglalkozás a kézilabda táboros gyerekekkel, majd onnan mentünk át Csongrádra Palkóhoz és gazdijához Mártihoz egy kis közös kutyázásra.... Csipesz délután 3/4 1-től este fél 7ig megállás nélkül rohangált és dolgozott... Simán lemozogja azt a mennyiséget amit megeszik, hiába adok neki sok tápot...
Nos tehát tegnap a lovaglással párhuzamosan mentek a kutyás játékok a gyermekeknek. Egész sokat játszottunk, de Csipeszt sem akartam teljesen lefárasztani, mert tudtam, hogy még utána vár rá a kemény munka és tréning.
Tamás kihozta Zsófit így vele is tudtak egy kicsit dolgozni a gyerekek, tőle is kérhettek pár trükköt.
A foglalkozás után kocsiba ültünk, össze szedtük Kingát is és indultunk Mártihoz és Palkóhoz Csongrádra. Palkó egy nagyon édes, és nagy mozgás igényű labrador kutyus. Sok féle dolgot kipróbáltunk és gyakoroltunk, például, hogy minden kutya dolgozzon mindenkivel, helyben maradás zavarással, különböző zajokhoz szoktatás, apport tanítása, klikkerezés stb.
A vizslák hulla fáradtan értek haza tegnap... :) De jó volt, hogy egy dolgos napot zárhattunk le.
Ma délelőtt kissé fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel indultunk el a vizslákkal a Szentesi Idősek Otthonába, ahol már vártak minket idős barátaink. Szeretünk ide járni mindannyian, a kutyák végig járnak körbe-körbe simogattatják magukat, és csóválnak végig :) Az elején nagyon fel voltak pörögve, Csipesz már régen volt, mivel a műtéte miatt kimaradt a munkából, de az idősek már nagyon várták őt, hiszen ő a pusziosztó örökmozgó, és ahogy észrevettem nekik szükségük van a pörgésre :) Edina az ápoló azt mondta, hogy kiraktak egy csomó kutyás képet a folyosóra, de az idősek bevitték a képeket a szobáikba, ahol ők vannak a kutyákkal lefotózva, hogy mindig láthassák őket :) Nagyon kedvesek, mindig nagyon örülnek nekünk, olyan kedves dolgokat mondanak nekünk mindig, ami feltölt lelkileg, így mindig kapok egy plusz löketet a kutyázáshoz. :)
Útközben a foglalkozásra kaptam egy telefonhívást, hogy délután a strandon várnak minket egy kutyás foglalkozásra az úszótáboros gyerekeknek.
Csipeszt tudtam délutánra összekaparni annyira, hogy lemenjünk a strandra egy rövid foglalkozást tartani a gyerekeknek. Még a kapun se jutottunk be és kiabáltak utánunk, hogy "Csipeeeeeeeeeeeeesz" :) Jó megálltunk egy gyors simire az ismerős arcoknak :) Majd nem mentünk 100 métert se tovább hallottam megint, hogy " Nézd ott van Zsófi, vagy Csipesz... " :) Hát igen egyre több gyerek ismer meg minket a városban :) Ami jó jel :)
Megtaláltuk a gyerekeinket a strandon és elkezdődött a foglalkozás. Csipeszt annyira érdekelte a medence az úszással és a labdázással, hogy hátra mentünk a házak közé és ott tartottam meg a foglalkozást, kicsit csöndesebb körülmények között.
Nem játszottunk most sokat, mert nem akartam Csipeszt nagyon lefárasztani, mert holnap egész nap Szegeden leszünk a Játékdzsungel Játszóházban bemutatózni és a gyerekekkel lenni :)
Mostanában elég sűrűek a programjaink, tele vagyunk bemutató hegyekkel. Jövőhéten minden nap táboroztatunk a vizslákkal a lovas-kutyás táborban :) Szóval el leszünk fáradva rendesen :) De nem baj, legalább benne leszünk a munkába :)
Most pihenünk egy kicsit a holnapi megmérettetésre, hogy Szegeden is megmutathassuk magunkat a gyerekeknek :)
2014. június 26., csütörtök
Nemzetközi gyermektáborban jártunk
Múlthéten egyik klub tagunk Erzsi felkeresett engem, hogy tudnék-e egy kis bemutatót vállalni ebbe a táborban, mert ők az agility csapattal tartanak majd bemutatót a gyerkőcöknek. Persze nagyon szívesen vállaltam a megmérettetést, hiszen én is és a vizslák is szeretünk dolgozni, új embereket megismerni, és megmutatni nekik is hogy kik vagyunk és mit tudunk. :)
Már hétfőn elkezdődött a helyszín kiválasztása a Kurca parton. Kivonult a kis csapatunk: Erzsi és Dudás, Zsolti és Bogi, Kinga és Kiara, Tamara, Emese és Mónika Zanzával én vittem Csipeszt akinek a pótgazdája Kinga anyukája Tercsi volt :)
Megnéztük a helyet és kiválasztottuk a nekünk való pályát. El is kezdtük a gyakorlást, nekem a terápiára nem kellett gyakorolni, de Teri és Csipesz beálltak agilityzni :) Nagyon ügyesek voltak :) Csipeszke nagyon élvezi ezt a sportot, szívesen csinálnám is vele csak nincs időm rá, de most hogy a kutyaovi egy időbe lesz az agilityvel valószínű Tamás fog a vizslákkal járni sportolni :)
Nagyon jó hangulatba telt a gyakorlás. Mindenki élvezte, hogy nem a megszokott pályán gyakorolhat :)
Elérkezett a szerda délután :) Szakadt az eső :( Mi teljesen kétségbe estünk, hogy mi lesz így a bemutatónkkal??? A terápiás bemutatót bent az Ifjúsági Házban tartottam végül meg.
40 gyermek volt a táborban, nem csak magyar anyanyelvűek, hanem határon túliak is voltak közöttük. Volt egy nagyon kedves kislány aki tolmácsolt a többieknek akik nem értettek magyarul :)
Egy óra hosszát játszottunk a gyerekekkel bent a Művelődési házban. Nagyon sokféle játékot játszottunk, főként olyanokat hogy minél több gyerek részt tudjon venni, és ne az legyen hogy 1 gyerek játszik a többi 39 meg nézi. Ha jól tudom főleg felső tagozatos gyerkőcök voltak. Ezért tettem bele sok olyan játékot ahol gyakorolhatták hogyan tudják irányítani a kutyát, és le a kalappal előttük mesterien csinálták. Nem kellett nekik mondani, hogy javítsák ki a hibákat, maguktól hívták a kutyát és maximalitásra törekedtek :) Persze Csipeszke könnyű eset volt nekik :) Ő könnyen irányítható kutyus, szeret dolgozni idegenekkel, de persze ő is ugyan olyan mint a többi kutya, hogy ha nem kap utasítást akkor megy a dolgára :)
Az egy óra leteltével kimentünk a Kurca partra mert elállt az eső, így meg tudtuk tartani az agility bemutatót is. Zenére ment a bemutató, a trükkök és az agilitynek a bemutatása. A gyerekek nagyon élvezték, hogy a kutyusok ilyen ügyesek és ennyi mindent tudnak.
Egy nagyon jó délutánt zártunk le tegnap a kutyusokkal. Mindenki nagyon szépen teljesített, Néha a sok szag és a vizes talaj bezavarta a kutyákat, de ennyi belefér a dologba, hiszen kutyák nem robotok :)
A mai nap Csipesszel a Szent László lovardába fogjuk a kézilabda táboros gyerekeket megmozgatni. Már készülünk a mai délutánra is :)
2014. június 23., hétfő
Egy újabb vasárnap délután a gyerekekkel :)
Elérkezett ismét a vasárnap délután, ami a Játékos Mancsok jegyében telik a kutyaiskolában. A vizslák kicsit pihenhettek, mert múlthéten nem sokat dolgoztunk, mert most több programot lemondtam mert vizsgára készülök. Ez már legalább az 5. alkalom volt, hogy a kutyákkal kint a kutyaiskola pályáján tartottunk foglalkozást. Azt veszem rajtuk észre, hogy kint a jól megszokott pályán, ami nekik nem a terápiáról szólt eddig, hanem a pálya munkáról, aglityről, labdázásról stb, most egy egész másfajta viselkedést és hozzáállást követel meg tőlük. Látom rajtuk, hogy nagyon nehéz nekik koncentrálni és a munkával foglalkozni, hiszen még nekik is meg kell azt tanulni, hogy azon a pályán ahol eddig csak a játék és a kutyás barátokkal való játék volt, most terápiás munkát követel meg tőlük. Bízom benne, hogy minél előbb kialakul bennük a dolog :)
Csipeszen látom ezt elsősorban, hiszen ő a kis pörgős, labda fanatikus kutyám, aki nem is érti, hogy miért nem mehet szaglászni a pályán, miért nem csak labdázunk meg engedelmesezünk vele, és ez egy kicsit még rányomja a bélyegét a munkájára, ami a figyelemelterelésből fakad. Az ovikban és egyéb helyeken, ami nem volt neki összerakva egyéb más programmal, csak a terápiával, ott szabad téren is nagyon szépen dolgozik, koncentrál, és sokkal nyugisabb mint itt kint. Itt most nekem egy kicsit újra kell írnom a fejében a programot, hogy Csipeszke, mindenhol, minden körülmények között helyt kell állnod :) Ugyan ilyen nehéz volt 2 hete a Kurca parton a Szent Erzsébetesek akadály versenyén is a részvétel, mivel az egy olyan terület nekünk, ahol ő rohangálhat, kacsát kergethet, úszhat stb... Nos ehhez képest mérhetetlen nagy kontroll alatt tartva kellett 2 napot végig csinálnia :) De megcsinálta, kisebb nehézségekkel de megoldottuk :)
Valószínű egyébként, hogy nekem is sokkal jobban szór a figyelmem a kutyasulis gyerekprogramon. Itt nincs óvónéni velem, aki összefogja a bandát, hanem figyelnem a gyerkőcökre, hogy egy kupacba legyenek, mondani a feladatot neki, a kutyát kontroll alatt tartani, kipakolni az eszközöket és azt a gyereket is irányítani aki éppen a pályán van és a kutyával dolgozik :) Hmm hát nem kis munka :) Nem kicsit fáradok el a végén, de mindez MEGÉRI :) Hiszen olyan csodákat élek át nap, mint nap velük, hogy minden pillanata fantasztikus. Leküzdöttünk már szorongást, félelmeket, frusztrációt és sok-sok mindent :)
Most egy új fajta motivációs eszközt vezettem be a foglalkozáson, a gyerkőcök matricákat gyűjthetnek, és ha kigyűlik 5 darab, akkor valamilyen ajándékba részesülhetnek, több ötlet is mozog a fejembe, majd valamelyiket meg is valósítom :) Ez is egy jó motiváció a gyerkőcöknek a jó viselkedésre, és a még jobb munkákra :)
Tegnap is nagyon sok területet fejlesztettünk. Például orientációs képességek területén a soralkotást gyakoroltuk póráz díszítéssel, kognitív képességek közül most memóriát és figyelem koncentrációt fejlesztettünk, a bójás memória feladattal. Játszottunk auditív differenciálós játékot ugatással segítve :) És igen eljött a pillanat, amikor ugathattak a kutyák :) Ez egy nehéz és mérföldkőnek számító momentum volt Benének :) Ő az egyik tündéri kisfiú, aki hozzám jár. Az ő ovis csoportjukba is voltunk február óta a kutyákkal. Nehéz volt eljutni ide, de sikerült :) Emlékszem, még az első napokban a teremben sem akart bent maradni, most meg már puszilgatja a kutyákat, simogatja őket egyedül, és már hangot is adhatnak és a fülét sem fogja be :) Szupeeeer nap volt a tegnapi is :)
Mivel tegnap kevés gyerkőcöm volt, mert így nyári szünetben többen elutaztak a nagymamákhoz, így most többet dolgoztak a gyerekek a kutyával egyedül. Fontos, hogy megtanulják, hogyan milyen határozottsággal tudnak irányítani egy élőlényt. Ez a későbbiekben az önbizalmukat is fejleszti, valamint határozottságot az egész élethez :)
Miután letettem a vizsgámat elkezdek még újabb játékokon gondolkodni, hogy minél színesebb legyen a foglalkozás :) Ezen héten több helyre is megyünk bemutatózni: szerdán a nemzetiségiek táborába, csütörtökön a kézilabdások táborába, péntek idősek otthona, szombaton pedig Szegeden a Játékdzsungel játszóház születésnapi bulijára. Jövőhét hétfőtől pedig egy hét lovas-kutyás tábor lesz, ahol minden nap lovas foglalkozások, kézműves foglalkozások, csoport játékok és kutyás foglalkozások lesznek a kilátogató gyermekeknek :)
Szóval most két hétig gyűlik a sok-sok blogbejegyzés :)
2014. június 16., hétfő
Élmények a Játékos Mancsok foglalkozásról
Tegnap délután tartottam meg a Szent László lovardában a Játékos Mancsok című foglalkozásomat. Mostanában nem hirdettem időpontot, mert nem tudtam a nagy meleg miatt mikor tartsam meg, hogy ne süljünk meg a napon a gyerekekkel és a kutyákkal. De végre sikerült megfelelő időpontot találni, ami sok gyerkőcnek jó volt.
A kutyaovi foglalkozás után kezdődött a gyermek foglalkozás. Gyorsan előkaptam a kutyákat és már kezdtük is a gyerekekkel a játékot. Elsőként mindenki egy-egy pacsival köszönt a kutyáknak. Most is mint ezeken a foglalkozásokon mindig felváltva dolgoztam a kutyákkal. Mivel a kutyáim délután 3tól fél6-ig a boxba feküdtek rettentő energiákkal érkeztek a foglalkozásra :) Csipesz az képtelen volt szinte egy helyben maradni, mert ment volna már fogócskázni a gyerekkel meg labdázni :) Hihetetlen hogy bezsonganak a kutyáim mikor gyerekeket látnak :) Szóval most egy kicsit nehezebb dolgom volt, de legközelebb majd máshogy csinálom a dolgot, hogy előtte kicsit vezessék le a sok pihenésből fakadó plusz energiát :)
Sok játékot játszottunk a gyerekekkel, és olyan gyorsan elrepült másfél óra, hogy észre se vettem. Sok gyerkőc még a foglalkozás végén is ott maradt labdázni Csipesszel és játszani egymással és az akadálypályával :)
Játszottunk jutigyűjtőt, faroklopót, szoborjátékot, gumis tapogatósat, korongoztunk, meg akadály pályáztunk :) Ahhoz képest, hogy az utolsó pillanatban hirdettem meg a foglalkozást sokan eljöttek :) És mondhatom bátran hogy remekül éreztük magunkat, hiszen a szülők is a gyerekekkel együtt játszottak :)
Kint voltak többen az Árpád utcai oviból, a régi csoportomból ahova jártunk a vizslákkal, valamint többen voltak a Klauzál utcai oviból is, azokból a csoportokból ahová szintén jártunk a kutyákkal.
Valamint voltak újoncok is, akik még nem kutyáztak velünk sosem, de ez nem okozott akadályt a foglalkozáson. :)
Nagyon nagy gátakat törtünk le ismét a kutyákkal. Több gyerkőcöm is volt, aki félt a kutyáktól, volt akiről nem tudtam, mert én már nem is láttam rajta a félelmet, volt olyan is akiről tudtam, nála a feladatokat átformáltam kicsit, például a korongfoglalónál nem ugatással jelzett Zsófi, hanem egy-egy testrészét megfogva kellett korongot foglalni, így az auditív figyelem fejlesztésből vizuális figyelem fejlesztés lett egy kis testséma fejlesztéssel kombinálva :) Nekünk ez is jó :)
Az óvodás kor egy nagyon szenzitív kor a gyermekek mozgás fejlődésében, ezért próbáltam minél többféle mozgásformát gyakorolni a gyerekekkel úgy, hogy ők nem is tudták, hogy most éppen egy olyan mozgásformát tanulnak, amit még nem gyakoroltak be, például ilyen volt a szobor játéknál a pókjárás :) Itt elég összerendezett mozgás szükséges, amik ebben a korban alakulnak a gyerekeknél, és a játék közben önmagától fejlődik náluk, egy kis irányítással ;)
A következő héten szeretném a határozottságot még jobban fejleszteni, Most a kutya irányításával gyakorolták ezt, mikor végig kellett vezetniük Csipeszt az akadálypályán. Többen olyan halkan beszéltek, hogy a kutya csak a kézjelekből értette meg hogy mit akarnak, meg abból, hogy amilyen instrukciót mondtam a gyerekeknek, hogy mit mondjanak a kutyának, abból kihallotta a lényeget, és a parancs szavakat. :) Nos ez lesz a legfőbb feladatom a nyáron, hogy a gyerekek úgy menjenek szeptembertől oviba, és suliba, hogy megtanulnak határozottan kiállni, beszélni, és utasítást adni. Ez rettentő fontos, hiszen az élet sok területén lesz erre szükségük. Szóval ezen fogunk csiszolni :) A kutya vezetésénél sokszor mutattam nekik, hogy pl ha nem mondom a kutyának hogy gyere akkor ül addig míg nem hívom stb... Persze pórázon ha elhúzza a kutyát megy vele, de itt nem ez lenne a feladat, hanem hogy használja a szavakat, mellyel irányít egy állatot: gyere, ül, fekszik stb :) Ha megtapasztalják az irányítás örömét sokkal magabiztosabbá válhatnak a későbbiekben :)
Nos végezetül leírom még egyszer, hogy nagyon jól éreztem magamat én is és a kutyák is :) Remélem most vasárnap is hasonlóan sokan leszünk és ismét játszunk egy jót :) Hiszen attól, hogy kívülről nem is látszik a gyerekek nagyon sokat fejlődnek a foglalkozásokon, én ezt azért látom mert ismerem őket már pár hónapja és látom a különbséget, hogy az első kezdeti félénk utasításokból és félelmektől hogyan szabadulnak meg és válnak egyre ügyesebbé :)
Köszönöm a segítséget Csehók Tibinek és Paczali Kingának, akik segítettek nekem a kutyákat irányítani és fényképezni :) Képek megtekinthetőek a Facebook Játékos Mancsok oldalán :)
Vasárnap 17:30-tól várunk ismét minden játszani vágyó gyerkőcöt és szülőt ;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.jpg)




.jpg)





